top of page

Lőrinczi Inez

Mondhatni autodidakta módon tanultam meg a fényképezőgépet használni, amikor 5.osztályos voltam. Az udvarhelyi művészeti iskola kis diákja voltam ekkora, legjobban a rajzolás, szobrászkodás foglalkoztatott a suliban, otthon pedig a fényképezőgép és a kert rejtelmei, apró bogarak, kövek, füvek és hogy milyen fényekben pompáznak ezek. Ennél a hobbi szintű tevékenységnél nem jutottam tovább egészen egyetemista, mesteris hallgató koromig, amikor belecsöppentem a nagyvárosi, pesti forgatagba és kinyílt a fényképészeti technikák tárháza a rengeteg analóg fotós bolttal, gépekkel, filmekkel, vásárokkal. Megállíthatatlanul kezdtem el filmre fotózni, megtanulni hívni, kísérletezni, játszani a negatívokkal, majd a papírokkal. Ez a kísérletező szellem, azt hiszem, mindig is megvolt bennem, a fotográfiai technikák sokszínűségének köszönhetően tud érvényesülni talán a legjobban. Az elmúlt 3-4 évben csak analóg megoldásokkal foglalkoztam, azonban mikor már igen borsos áron kezdtek elkelni a nyersanyagok, arra a gondolatra jutottam, hogy miért ne használhatnám fel újra a dobozban szunnyadó negatívokat, képeket, így kezdtem el őket kiegészíteni rajzzal, karcolással, különböző vegyületekbe való áztatással, amik egészen érdekes, új, absztrakt képeket eredményeztek.

Nemrégiben elindultam a digitális megoldások útján is. Új hóbortom a drapéria, textil, építkezési ponyva kecsességének, könnyedségének, tehetetlenségének rögzítése. Ezek az anyagok minden pillanatban másként mutatkoznak, a szél, a levegő folytonos mozgásban tartja, kivéve abban a pillanatban, amikor az exponálás megtörténik. A képen a textil egy utánozhatatlan, talán vissza nem térő pozícióban rögzül.

Alapvetően folyton új ötleteim vannak, amik között csapongok, úgy technikailag, mint tartalmilag várva a tökéletes kombinációkat.

 

Egy link a mesteris fotókönyvről: https://www.yumpu.com/hu/document/read/63543009/-ph-bk

Inez_c-BnW (114 of 114).jpg
bottom of page