• Gueth Péter

Nyári konyha

Frissítve: szept 24

Az Árok utcán sűrű gesztenye sor vezet a hídig. Onnan dió- és hárslombok alatt az út elkanyarodik. Itt már csak jobb oldalt állnak házak, dombra felfutó kertekkel. Szemben lent a Cérnás patak, mögötte nádas és szántóföldek.

Foltosék a Dalma gumiszerviz mellett laktak, udvarukban a magasfeszültség régi oszlopa állt. A házuk mögött ólak, aztán szőlő és veteményes. A domboldalban a nyári konyha fehérlett a lugasok mögött, ahová néhány földbe vájt lépcső vitt fel.

Balázska óvatosan lépkedett. A levelek között bogarak zörögtek, a fűben áttetsző csigák nyújtózkodtak. Korán reggel esett, de a szokatlan szélcsendben a víz a fák lombjain maradt. A leveleken összegyűlt cseppek hullámzó fényköröket vetítettek a porba.

A nyári konyhát főleg az Édes használta, szeretett feljönni ide, a kert végébe. Szemmel tartotta a környéket. Volt, aki szerint inni járt ki. A konyha mellett volt egy kis földbe vájt pince, ahol a krumplit és a savanyú házi bort tartották. Az Édes púpos háta, ráncos, nyúlós nyaka és savós szeme miatt leginkább egy teknősbékára hasonlított, bár Balázska édesapja úgy gondolta, hogy inkább sárkányra. Ezt azonban csak a Dalma Gyurival beszélte meg, aki értett a sárkányokhoz: Tudom én milyen, Ferikém, elhiheted, nekem már kettő is volt belőle. Hidd el, addig úgyse lesz nyugtod, amíg be nem zárjátok valahová.

Mama, hová zárják a sárkányokat? – kérdezte Balázska a lugasból előbukkanva. A sárkányokat? Hát a tömlöcbe, le a pincébe – mondta az Édes és behúzta fejét a vállai közé. És a teknősöket? Azokat nem zárják sehová. Azok mocsárban élnek. Akkor te mégis inkább sárkány lehetsz – töprengett Balázska –, mert neked itt a pincéd. Hogy én? – az Édes, mint egy harmonika, előre nyújtotta a nyakát, feje kissé oldalra billent. – Ki mondta? Nézzenek oda, te! Na, gyere, inkább segíts nekem levágni ezt, ni!

Az Édes egy fémszéken ült és tarka kakast szorongatott a bal hóna alatt. A torkánál meg volt tépkedve a toll. Jobb kezében sárga kés, lába előtt egy fehér lavór. Az alján maradt vízben megcsillant a nyári konyha ereszcsatornája, amiből színes legyek ittak.

Fogd meg, szorítsd hátra a szárnyait! – utasította Balázskát, közben nyakán a bőr jobbra - ballra lebegett. – Ne úgy, na! Bátrabban! De nem bírom, ez csapkod! Dehogy csapkod. Hát milyen legényke vagy te? Na, nézd! Én fogom, és te vágod, jó? Ott, ahol megtépkedtem. Jól nyomd rá! Mama, ez életlen, nem vág. Jó az, csak húzkodd erősebben! Úgy. Látod, már folyik. De ez még csak a bőre, vágjad, vágjad csak, egész a légcsövéig kell.

A kakas kitátotta a csőrét, a szemével mintha keresne valamit. Egy pillanatra megcsillant benne a nap. Az ereszcsatorna képe narancs, majd vörös lett a fehér lavórban, végül eltűnt. Egy tollpihe szállt a vérre. Az Édes letette a kakast a fűbe. Még rúgott párat az ég felé, aztán többé nem mozdult.

Nesze, törüld meg a kezed – mondta, és egy rongyot tartott a gyerek elé. Most mit néz a kakas? – kérdezte Balázska, közben elkezdte törölgetni ujjairól a ragacsos vért. Az már semmit se, csak a fazekat fogja nemsokára. Akkor most megöltük? Te ölted. Elvágtad a torkát – mondta az Édes, majd felállt és a konyha felé indult. Bentről szürke gőzfelhő csapott ki, megremegtette az ajtó fölötti pókhálókat, majd eltűnt a cserepek között. És most mit csináljak? – kérdezte Balázska és magához szorította a rongyot. Menj, szólj anyádnak, hogy fölforrt a víz, jöhetnek.

A lugasban mozogni kezdtek a levelek. A szél ragasztó és olaj szagát hozta. A reggeli esőcseppek kopogva hulltak a porba.

Eredeti megjelenés

4 megtekintés0 hozzászólás