Fotó: Kerekes Emőke
Fotózás, alkotás, munka közben megmutatni valakit gyorsan váltakozó vágásokkal, pörgős zenével, narrációval, hadaró beszéddel ma ez az íratlan szabálya a mai “Hogyan csináld” stílusú videóknak.
Kattintóbarát. Betartják a 10 másodperces szabályt: addig mindenképp legyél
izgalmas, különben a néző tovább kattint.
Fontos szempont, de nem mindig, és nem orrba-szájba.
Azért az jó tud lenni, ha van saját, egyedi stílusunk, lélegzetünk, látásmódunk, még ha csak 10-en fogják megnézni, értékelni azt.
Balla Zoltán videói ilyenek. Az életből indulnak, és azt mutatja meg belőle, amit,
kiválaszt a kamera, látása keretébe, és vár.
Nem narrál, nem vág, nem “megy át” a testemen a kép, nem pörög. Nem azért, mert nem lenne rá képes technikailag, hanem minek, ha nem indokolt?
Ebben az esetben is, ahol engem filmez munka közben, teljesen elveszne a lényeg
egy divatos vizualizációval. Így dolgozom, ahogy megmutatja.
Nem tudtam, hogy mire készül, tettem a dolgomat: flow-ban voltam.
Messziről figyelt, tiszteletben tartotta, hiszen ez nem egy olyan munka, hogy ott
„liheghet” valaki folyton mellettem, csacsogva mindenféléről, vagy közelről nézné,
hogy mit csinálok. Nem.
Nem lehet úgy alkotni, hogy ketten-hárman elindultok, és dumáltok, mert közben
lemaradtok a belső látásról, a koncentrációról, a figyelemről.
A látvány, a csend, a környezet hangjai (madarak, eresz csöpögés, elsuhanó autók),
az érzéseid, a kompozíció kiválasztása, a szög, mind-mind erős koncentrációt
igényel, mindenre oda kell figyelni a keretben.
Kicsit jobbra, kicsit balra, van-e valami zavaró részlet, egy rossz helyen lévő fa,
oszlop a képkivágásban, horizont egyenes legyen, ne dőljenek a vonalak, a fő téma hova kerüljön a képmezőben stb, ehhez figyelem kell, és lassú, ici-pici
elmozdulások.
Ilyenkor megszűnik minden gond, aggodalom, bármilyen egzisztenciális félelem.
Csak én vagyok, és a figyelem. Ebben oldódom fel teljesen, mindenről
megfeledkezve.
Ezt, hogy hogyan alkotok tanítás közben sem tudom megmutatni, hiába kérdeztetek többen, hogy tanítsak közben? Eltudom mesélni, el is szoktam, megtudom mutatni hitelesen így, amit láttok a videóban, de ez csak egy út.
Zoltán az alkotótársam is, de amikor együtt tartunk valahová alkotni miután
leparkoltunk a golffal, valahol a semmi közepén, amit már hónapokkal azelőtt
kinéztünk, csak az irányt beszéljük meg, hogy én erre, te arra.
Annyi szabály, hogy a pásztorkutyák miatt, viszonylag maradjunk egy pályán, nem
maradjunk el túlságosan, ha futni kell. Aztán senki nem zavarja a másikat, nem
mutogatjuk a képeket, nem beszélgetünk, nem tereljük el egymás figyelmét a
koncentrációjától.
Ugyanabban a térben, tájban teljesen más képeket hozunk létre, hiszen két külön
látás is vagyunk, egyikünk fotográfus, másikunk operatőr. Sok a hasonlóság, ízlés,
téma stb., ezért az alkotótársam, de nem nyúlunk, szólunk bele a másik munkájába, nem csacsogunk, csak összenézünk, és annyit kérdezünk egymástól:
- Na sikerült? - ha fülig ér a szánk, és csillog a szemünk, akkor igen, de van, amikor
legyintünk -
- Ááá, mégsem az igazi, nem jó. Zavaró a háttér, kéne egy létra, rossz a fény stb.,
nem jó, menjünk tovább...
És ekkor egymásba karolva amíg a kocsiig visszaérünk mesélünk arról, hogy milyen emlékek, képek, asszociációk, gondolatok, tervek születtek meg bennünk, míg csendben egyedül a tájban álltunk, egymástól messze, de mégis közel a FLOW-ban.
Csak otthon mutatjuk meg egymásnak a “termést”, nem a helyszínen, és csodák-
csodája, teljesen mást mutatnak a képek ugyanarról a témáról.
Na ez történik ebben a filmecskében is.
Két alkotói módszert láttok, mintha kívülről néznétek minket munka közben, csak el kell képzelni Zoltánt is a havas tájban tőlem méterekkel, mintha csak várakozna,
mozdulatlanul áll több percen keresztül, és egy irányba filmez. Állvány nélkül!
Erre a stílusra is van ma már szavunk, mert mindenre kell, hogy legyen (hogy
minek?), ami egyébként természetes (lásd a természetet, növényeket, állatokat):
slow life, slow art.
Ez utóbbira már kijelölt nap is van, minden év áprilisában a Slow art day, amikor az a lényeg - áll a sajtóközleményekben -, hogy a nézők elmélyülten nézzék, éljék meg a műalkotásokat a múzeumokban, galériákban…
Na itt tartunk most, azért ez nagyon elgondolkodtató : .
Hát akkor jó nézelődést kívánunk.
Jön a folytatás…